Edgyügyüsége töb vagyon. mert az gonoszt annyira nem üsméri. se abban annyi külömbözést nem tud tenni, mint az idösb koruak, az iffiuságban, az alázatoság is bövebben találtatik. nagyob hajlandosága lévén az engedelmeségre. és az mások által valo vezéreltetésre. ha pedig (:az mint azt gyakran tapasztallyuk:) akaratoságot látunk az iffiu elmékben. ez az rend kivül valo feslettségtöl származik. az mely önnön magát az természet rendit meg bonttya.
Világoson következik ezekböl. hogy az Isten kedvelli meg. mutatni az maga joságát azokban az kiknek erre legh több Legh több szűkségek van. ha magokat méltatlanná nem teszik őrőmest kőzli malaszttyát az iffiakkal, az jóra való gondolatok súgárlása által, és szűkséges segitségéket is nyújt az jó erkőlcsők kivánására, és gyakorlására, úgy túdni illik: hogy ha ők is életek fesletsége által a fellyebb irt Isten malasztival nem ellenkeznek, és azokra magokat érdemetlenekké nem tészik, iffiúságoknak ártatlanságát, elméjek gonoszságával, és vetkeknek sokaságával meg nem szeplösittik
Ezen valoság meg bizonyitására elég az mit naponként tapasztalúnk. mert ugyan is szerelmes fiam menyén vannak, akik iffiúkorokból ki kelvén, nagy változásokat tapasztalnak, nem érezvén magokban annyi malaszttyát az Istennek mint iffiuságokban, mert akkor a sz: sugárlások gyakrabbak, az jó indúlatok, és kivánságok közőnségesebbek vóltak: az gonosztól iszonyodván az jót kedvelték, kedves ós kőnyű lévén nálok az jó erkőlcsök gyakorlása.
De mind ezek meg változván akkor láttyák hogy a jó súgárlások ritkábbak, az vétektöl annyira nem iszonyodnak, az ájtatosság meg hidegedett, és talám tellyességgel el is óltatott. Ezen szomorúságra méltó változást tapasztalván, méltán sohajthattyák az el múlt idöt, és az el vesztet kegyelmet,
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 401)